FŐOLDAL  
AKTUÁLIS PROGRAMOK
A VITAKÖR TÖRTÉNETE   FACSIMILE TÁR   HANGZÓANYAG ARCHÍVUM  
KÉPEK A FILOZÓFIAI VITAKÖR TÖRTÉNETÉBŐL  
FILOZÓFUSOK-TUDÓSOK-FELTALÁLÓK-PIONÍROK  
ELŐADÁSOK   KONFERENCIÁK   X=Y TÉMÁK   HOZZÁSZÓLÁSOK-GONDOLATOK  
TERVEK   ALAPÍTVÁNY & PARTNEREK   KITÜNTETÉSEK  
TAGJAINK NÉVSORA   TAGJAINK-ELŐADÓINK ARCKÉPEI   KAPCSOLAT-FELVÉTEL

EMLÉKEZÉSEK ELHÚNYT TAGTÁRSAINKRA



IN MEMORIAM ZENTAI PÉTER

Elhangzott a Filozófiai Vitakör 100. összejövetelén, 1986 március 28-án, a Magyar Állami Földtani intézet földszinti klubtermében

Vitakörünk 100, összejövetele ünnepi alkalom arra, hogy történeti áttekintést végezzünk. Kezdjük a száraz, statisztikai adatokkal: A száz összejövetelen, beleszámítva a ma sorra kerülőt is, 126 előadás hangzott el, előadóként összesen 75 személy lépett fel, sokan több alkalommal is. A rekordot négyen holtversenyban tartják, 7-7 előadással. Három egésznapos ankétot tartottunk, úgy mint 1974 márciusában "Az idő" ankétot 4 előadással, 1985 májusában a Haeckel születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett "Makroevolúció" ankétot 11(!) előadással, valamint 1985 júniusában a Parmenidész-ankétot 6 előadással. Az ankétok anyagai mind publikálásra kerültek, illetve publikálás alatt vannak. Ezenkívűl az összes előadásnak mintegy a fele került nyomtatott formában publikálásra, nagyon sok olyan előadást is tartottak, amely többé-kevésbé azonos formában már már előzőleg - sokszor nem is egyszer - már nyomtatott formában is megjelent.

Szőjűnk az áttekintésbe némi sznobériát is, ami azonban alátámasztja azt is, hogy e körnek a tudományos életben is rangja van: a 75 előadó között három akadémikus, 6 tudományok doktora, 11 kandidátus, 23 egyetemi doktor is volt. Tehát, az előadóknak jóval több, mint a fele valamilyen szinten tudományosan minősített személyiség volt. Ezen kívül többen nem a tudományos életben, hanem a művészetekben, politikai életben játszanak jelentős szerepet. örvendetes tény az is, hogy minden időben fontos szerepet játszottak a Körben pályakezdő fiatalok, akik oroszlánkörmeiket előadásukkal is megmutatták.

Vitakörünk azon kívül, hogy megbecsült tudományos fórum, lehetőséget ad sajátos baráti-intellektuális kapcsolatok kialakítására is, minden időben jellemezte egy közösség , noha a közösséget alkotó törzsgárdában is nagy volt a fluktuáció. érdekes viszont, hogy sokan többéves kimaradás után tértek vissza.

Minden nagyképűség nélkül állíthajuk, hogy e sajátos, meghitt közösség szellemi életünk egy páratlan műhelye. Ennek legfőbb oka talán a diszciplináris sokrétűség és lazaság, soha nem vált intézménnyé, mindenki sajátjának tekintette. Ez - szerencsére nagyon ritkán - fanatizmushoz, sőt, paranoid megnyilvánulásokhoz is vezetett, melyeket összefogva mindig sikerült felszámolni.

A felsorolt jelentős eredmények létrejöttében a kollektíva mellett jelentős szerepet játszottak egyes személyiségek, elsősorban az "alapító atyák" közül, akik szervezőkészségükkel, varázslatos szellemiségükkel a Kör éltető erejét adták. Zentai Péter (1938 - 1984) ilyen erőt jelentett.

Zentai Péterről a geokémikusról, a Földtani Intézet nagytekintélyű tudományos főmunkatárásáról, a színképelemzés nemzetközi hírű kutatójáról, halálát követően elhangzottak, s nyomtatás alatt vannak a hivatalos nekrológok. A tenetésekor elhangzott nekrológ is érzékeltette, hogy különleges, kifinomult személyiség távozott el tőlünk, akiről száraz, hivatalos jellegű megemlékezés valóságos kegyeletsértés lett volna. 

Most e helyen szellemiségének olyan oldalára emlékezünk, amelyet széles körben nem ismertek igazán, még közvetlen munkatársai sem. Ez filozófusi volta, a szó legnemesebb, legklasszikusabb, mondhatni platóni értelmében. A filozófia nem népszerű diszciplina, művelői mind a valóságtól valamiképp elrugaszkodott emberek, Hegel szemében a Szellem legmagasabb rendű tevékenységi formája, mondhatni valamiféle szent őrület. Igazi filozófusnak lenni állandó csata a primitív, célratörő praktikus emberek gúnyoldódásai, vagy nyílt, durva támadásaival szemben. A filozófusi lét a különleges szellemiség mellett különleges adaptációs készséget is követel, amely pedig óriási mértékű idegi igénybevétellel jár. "A filozófiát ellenségeinek ordítozásai kisérik el a világban".(Eckhardt Meister)

Zentai Péter nyomtatásban nem hagyott hátra filozófiai műveket, de ennek ellenére bátran állíthatjuk, hogy mint filozófus is egészen kiemelkdő, s sajátos szerepet játszott. A Filozófiai Vitakör alapító tagjai közül ahhoz a triumvirátushoz tartozott, akik a Kört megalkották, tehát őt nemcsak egyszerűen alapító tagnak tekinthetjük, hanem az alapítónak.

Kedves, kedélyes, lelkes szervező típusú ember volt. A hatvanas évek második felében szervezett holdfénytúrák, a "Mondscheinparty-k" valamiféle sajátságos peripatetikus filozófiai összejövetelek is voltak, hegyen-völgyön keresztül, - sok-sok atmoszféra nyomás alatt. Ezeket a kirándulásokat nyugodt szívvel tekinthetjük a Filozófiai Vitakör prehisztórikus időszakának is. Már ekkor is a legvadabb viták az entrópia növekedésének irányáról, s a  kozmikus evolúció modelljeiről dúltak. A "Mondscheinparty"-k filozófiai vitái egybekapcsolódtak az egykori Geokémiai Osztályon gyakori, a szakmához kötődő teoretizálásokkal, amelyknek egyik kiemelkdő eredménye példáúl a "fácies" fogalom legkonzekvensebb megfogalmazása is. Zentai a Mondscheinparty-kon olykor valóságos filozófiai Walpurgis-éjt varászolt. Felejthetetlen az, amikor éppen húsz éve, 1966 március végén, a Nagyhideghegyen zseblámpa mellett felovasást tartott kedvenc filozófusa, Kant "A tiszta ész kritikájából".

A Földtani Intézetben lassan érlelődött az igény, valamiféle szélesebb publicitású, intézményesített filozófiai vitafórum létrehozására. Ez a külső és belső dialektikus mozgások során 1973-ban odáig vezetett, hogy a KISZ égisze alatt létrejött az intézeti Filozófiai Vitakör. Tudomásunk szerint az első ilyen jellegű fórum, amely természettudományos kutatóintézetben létrejött. Annak oka, hogy egy ilyen filozófiai vitakör éppen a Földtani Intézetben jött létre, az lehetett, hogy a geológia az a tudomány, amelyik a legerősebben kötődik a praxishoz, legerősebben hat rá a prakticista-ökonomista hatás, de ugyanakkor a legelvontabb dolgokkal is foglakozik, mint például a földtani térképezés objektuma, az ötdimenziós tér: Eukleidész három dimanziója + idő + minőség. Ezen ellentmondás gyümölcse maga a Filozófiai Vitakör.

Az 1973-ban tartósan megvalósult Filozófiai Vitakör megszervezését célzó lappangó mozgalomnak Zentai Péter kiemelkedő tagja volt, mint ahogyan az 1969-70-ben működött "Ős Filozófiai Vitakörnek is", amely három vitaűlés után felbomlott. Ennek az elvetélésnek az lehetett az oka, hogy kizárólagosan csak a "geológiai mozgásformák" tanulmányozását tekintette céljának. Ugyanakkor az akkor divatos brossúrákhoz hű vonalvezetéssel elvetette az általános evolúció gondolatát, amely viszont a későbbi kör legfőbb tematikájává vált, és az ma is. Bátran állíthatjuk, hogy körünk a hazai evolúciókutatás egyik ismert, s széles körben elismert műhelye.

Az 1969-es próbálkozás képtelen volt tematikáját kiszélesíteni. Ez az "Ős Filozófiai Vitakör" a harmadik űlésén lényegében átalakult szakmai fórummá. A felbomlás okát már akkor Zentai Péter világította meg a leghelyesebben, kiemelve, hogy konkrét mozgásformák gnoszeológiai vetülete nem filozófiai tevékenység. A "geológiai" mozgásformák tanulmányozása nem a geológiai problémák filozófiai mélységű diszkussziója, mintahogyan nem lehet a filozófia tárgya az sem, ha az Éremgyűjtő Szakkör a "numizmatikai mozgásforma" mikéntjét vitatja.

Az 1973-as megalakulás indítóokairól tanulmányokat lehetne írni. Mintahogyan a Filozófiai Vitakör 13 éves tevékenységéről. A Kör az utóbbi időkben, mint a magyar szellemi életben páratlan jelenség, felkeltette a tudománytörténészek érdeklődését is. A régi meghívók, az ún. "Alapító okmány" ma már nagybecsű tudománytörténeti dokumentumok, mintahogyan a meghívók is. Különös becse van annak a hat meghívónak, amely Zentai Péter hat előadását hirdette, amelyeket 1973 és 1981 között tartott ebben a körben.

Az 1973-as megalakulás fő indítéka kétségkívűl valamiféle "társadalmi szükséglet" volt. A döntő fontosságú szubsztrátum, amelyben az "intézményesített" filozófiai tevékenység lángra gyúljon. Ehhez azonban szerepet kellett játszaniuk személyes tényezőknek is, elsősorban Zentai Péter utólérthetetlen, kedves propaganda tevékenységének, intellektuális vonzásának. A közvéleményben nyilvánvaló volt, hogy egy olyan kör, amelyet Zentai Péter lelkesen propagál, valamiféle nem mindennapi, különleges szellemi élvezeteket nyujtó, kedvesen és mérsékelten avantgárd szervezmény lehet csak.

Zentai Péter önmagát sajátos gúnnyal "polgári filozófusnak" titulálta, kisarkítva az ebben az időben még közhasználatú kifejezés bárgyú értelmetlenségét. Valójában ízig-vérig materialista, a dialektiké tekhné valóságos virtuóza volt. Többször is kifejtette, hogy bármiféle szellemi irányzatot helytelen személyekről elnevezni, mert ez a személy adorálásához, vagy értelmetlen dezavuálásához vezethet.

Zentai Péter ún. "rossz káder" volt. A Filozófiai Vitakör első másfél esztendejében bizony ez komoly veszedelmet rejthetett a Kör további élete szempontjából. A Kört ekkor a vaskalapos dogmatikusok több esetben is Zentai személyén keresztül támadták meg. Ő azonban bámulatos önuralommal állta a támadásokat, nem lehetett provokálni, nevetséges 1973 augusztusi "beszámoltatása" alkalmából nem élt vissza inkvizitorai tudatlanságával, kijelentve: "nem tudnék megalázni senkit sem ebben az Alma Materben."A Földtani Intézet pártszervezetének 1973-ban büszkének kellett volna lennie azért, hogy a "felügyelete" alatt álló Filozófiai Vitakör ilyen személyiségét vonzott magához, mint Zentai Péter!

Zentai Péter zoon politikon volt, bírálója volt a társadalmi visszásságoknak. Ezt azonban soha nem tette harcosan, vagy lekicsinylő gúnnyal. Ő azért bírált, hogy segítsen. Képtelen volt bárkit is megbántani. Sohasem tett olyan kritikai észrevételt, amely mellől hiányzott volna a konstruktív megoldás.

A filozófiát életformának tekintette, a legcsodálatosabb szellemi játéknak, mindenek foglalatának, mindenféle szellemiség beteljesülésének. A gondolatok tömegét ébresztette a Kör  tagjaiban, akik Vele ellentétben ragadtatták el magukat azzal az antiszókratikus önteltséggel, hogy le is írják a Tőle származó gondolatokat, sőt, még ki is nyomassák azokat.

Egészen sajátos, és sok szempontból ellentmondásos, sokaknak ködösnek tűnő nézeteket vallott a filozófiáról. Szerinte a filozófia a Ding an Sich, dialektikus ellentétben és egységben a praxist totalitásában értelmezett Ding für Sich-hel. Ding an Sich volt olyan értelemben, mint ani már nem-meghaladható, pléróma, azaz beteljesülés. Így a tudományé is, vagy akár az általa sokat emlegetettt "numizmatikai mozgásformának" is. A filozófia nem volt a "semmire-sem-valóság" intakt örökkévalósága, hanem mindenek szintézise, s a szintézis, mint a Szellem örökkévalóságának védőpajzsa is egyúttal. Végtelen tartalom és mindenható foglalata együttvéve.

A filozófia az általános evolúció totális beteljesülése, kedvenc témájából, a termodinamikából vett példával élve egy végtelen nagy Boltzmann-fluktuáció, amely már sohasem juthat újra termodinamikai egyensúlyra. Éppen ezért az igazi filozófia Nála örök, azaz soha nem megcáfolható szellemi alkotások halmaza. Ebből is kitűnik, hogy a filozófiát, mint szellemi plérómát is matériának tekintette, amely modellezhető a termodinamika elméleti formuláival. Ez rendkívűl markáns materialista monizmust jelent, de ugyanakkor az emberi szellem - amely Nála a legmagasabbrendű anyagi létforma! - kozmikus mindenhatóságát is. Egyébként azt, hogy az egyetlen szubsztanciát minek nevezzük, kizárólag nevezéktani kérdésnek tekintette. Mindenesetre vallotta, hogy a világban minden mindennel kölcsönhatásban van, s minden megismerhető. A minden-megismeréshez éppen a filozófia jut el, s ez örök feladata.

A hetvenes évek közepétől egyre inkább beerősödő pragmatizmus, amelyből korunkban már kifejezetten primitív és durva kapitalizmus jellegzetességei kezdenek kirajzolódni, negatív hatással volt az intellektuálisan érzékeny értelmiségre, s ezt - joggal - antiintellektuális rohamnak érzékelte. Mint 1980-ban kijelentette: "Furcsa egy szocializmus ez, ahol egyre inkább bérrabszolgának érzi magát az ember." Mint hatalmas műveltségű, ezért eleve a szétszóródásra hajlamos, kifinomult szellemiséget, a fokozódó pragmatista őrület őt is egyre inkább az egzisztenciális perifériák falához szorította. Lényegében ő maga is egy nagyon valószínűtlen Boltzmann-fluktuáció volt, amelyet az egyensúlyrajutás kényszere gyorsan kisimítani igyekezett. Élete, halála ebből a szempontból viszont nem Boltzmann-fluktuáció, hanem tipikus sors et mors intellectualis volt.

Detre Csaba



IN MEMORIAM VAJDA ERZSÉBET

Tisztelt Filozófiai Vitakör!

Szomorú szívvel értesítem a Filozófiai Vitakör Törzsgárdáját, hogy VAJDA ERZSÉBET építőmérnök, Törzsgárdánk tagja, hosszú szenvedés után elhunyt 1988 tavaszán. A "Nagy Áttörés" évében csatlakozott Körünkhöz, mint a Duna Kör és a Zöld Párt alapító tagja, majd később tagja lett a Levegő Munkacsoportnak is. 1988-1996 között aktívan részt vett a Filozófiai Vitakör munkájában, 1990-ben tartotta első előadását, majd 1992-ben az "Ember és Fejlődés" kétnapos konferenciánk előadója és aktív szervezője volt. 1991-ben megkapta a Zentai Péter Emléklapot. Az 1992-es legális egyesületté válásunk alapító tagja volt. A kilencvenes évek második felétől, elhatalmasodó betegsége miatt egyre kevesebb alkalommal jelent meg Körünkben. Utoljára 2004 június 25.-án találkoztunk vele a hagyományos Évadzáró összejövetelen a Stefánia úti "Taverna Philosophica" (Tücsök Söröző)-ban. Vajda Erzsébet felvételt nyert a Vitakör Felejthetetlen Tagjainak sorába.

Detre Csaba



IN MEMORIAM DR. HALÁSZ FERENC

Drága Ferikém!

Nem lehetek jelen, hogy végleges zöld utadra elkísérjelek, ahol visszavonhatatlanul elfoglalod helyed a biokrata demokrácia egyenlőinek testvériségében a kitüntetett helyed. Itt, ebben a Jóra sóvárgó világban csak arisztokrata lehettél, amelyik címnél nem járhat ki több annak, aki még Föld-anyjától különvált testben keresi az igazságot. De halált megvető súrolás-közelbe kerültél vele már régóta, mert megismerted a Lét szentségét, a legfőbb Jót, ahol az ember istene tartózkodik és hangját hallatja. Az ember istene itt azt mondja: "Te nem csak egy vagy az élőlények között, hanem létezel is, mert hozzám hasonlítasz, ha megtaláltad azt a talpalatnyi helyet, ahol testet adtál a Láthatatlannak és Halhatatlannak. Meghallottad a Jelenlét szavát, és azt láttad meg, amit a meghallott Szóból kibogoztál." - És a meghallott Szót igyekeztél továbbadni, hogy mások is aszerint lássák a világot. Oly emberségesen fülelted a természetet, mígnem meghallottad a természetnek azt a szavát, amelyik azonos a Szó természetével. A természetből visszateremtetted az Igét, és az Ige teremtő természetét. De mindezt nem azért mondom, mert biztos lennék abban, hogy ugyanezt fogalmaznád, hanem azért, mert amilyen szelíden elszántnak ismertelek meg, ezzel a fogalmazással tudlak fölidézni a cselekvő Ige trónusának ítélőszéke előtt. Ha fölment a Jó Szó mulandó esetlegességeid alól, akkor nyitva áll a Jó Emlékezet kapuja előtted. Végülis attól függ mindannyiunk biokratasága, hogy nem csupán élőlények voltunk testileg is teremtett mivoltunkban, hanem a természetnek az Istenember által világra hivatott előkelői.


Bokor Levente és Jutka



IN MEMORIAM GÉCZY ISTVÁN  

Elhangzott a Géczy István emlékülésen, Szerencs, 2003. május 13.
GÉCZY ISTVÁN, MINT GIORDANO BRUNO SZELLEMI ÖRÖKÖSE

Géczy István igazi szervező zseni és született filozófus volt. Szabadon idézve Cicerót, a költőt filozófussal behelyesítve, róla ezt mondhatjuk: "Philosophus non sit sed nascitur" Tipikus példa arra, hogy egy szellemiség kibontakozása teljes mértékben független attól, hogy milyen iskolázottsága, olvasottsága van, a Szellem mindenképpen kitöri magának az érvényesülést. Jellegzetesen autodidakta személyiség volt, bár életkörülményeit és iskolázottságát tekintve, nem is gondolhatnánk, hogy mennyire olvasott és művelt ember.

Feltűnő volt, hogy milyen mélységesen lenyűgözte a filozófia lényegéből táplált egységlátás. Mint a filozófusok legtöbbjét, őt is elsősorban az a mindent-egységben-látni igézete hajtotta vizsgálódásaiban. Az egység mint a mindenség lényegének megtalálása, egyúttal a Giordano Brunora találás is. Állította, hogy Brunón kívül úgy senki nem fedezte fel az egységet, mint ő. Bruno megkapó fejezete a filozófia történetének: sokéves egész Európát felzaklató per után látványos máglyahalál, mépedig 1600-ban az újkor kezdetén, amikor már diamikusan működtek az európai információs csatornák. Ez a sors már az egész európai szellemiség mártíromsága volt akkor. Pista barátunkat is lenyűgözte, mert az 1992-ben alapított Filozófiai Vitakör Tokajhegyaljai Munkacsoportja nevet 2000 február 19.-én, Gioradano Bruno máglyahalálának 400. évfordulóján átkeresztelte Giordano Bruno FilozófiaiVitakörré.

Óriási szervező tehetség volt. Ehhez nemcsak a partnerek megnyerése kell, hanem hallatlan kitartás és türelem. Az egész Vitakört lenyűgözte az a szivósság, amellyel több mint két éves munkával végül is együttműködve a Rákóczi várral, tető alá hozta a „Fény és Árnyék” című kiadványt, amely igazi kuriózum publikáció. E kiadvány tető alá hozásának voltak olyan szakaszai, amikor már mi együttműködők mind feladtuk, de Ő nem.

Lenyűgöző volt az is, ahogy szinte szó szerint utolsó lehelletéig is a filozófiának élt. A 2002. november 15.-i  „Tudomány és áltudomány” konferenciára többoldalas tanulmányt küldött, s ugyancsak ezekben a hetekben elsöprő lelkesedéssel szervezett egy környezetvédelmi Internet-konferenciát is. Géczy István a Szellem embere, s éppen Giordano Bruno példáján tudjuk, hogy a Szellem elpusztíthatatlan, örök. Géczy István szellemisége  a Filozófiai Vitakör, Szerencs és Magyarország örökös szellemi kincse.


Detre Csaba



AZ EMBERI TEVÉKENYSÉG, MINT LEGFŐBB ENERGIAFORRÁS


Géczy István barátunk (és nekem szakmai kollegám), általam ismert utolsó előadásában számot vetett a világ komplexitásával és ennek - a láthatóból és láthatatlanból összetett világnak - a földi létben való megragadhatóságával, egységes lényegként való megmarkolásával. Alighanem jobban jellemezte állapotát, mint a filozófia lehetőségeit az az önmagával szemben táplált igénye, majd szellemi megnyugvása, hogy a lét követelőző értelmét egy, mindent megmagyarázó elmélettel sikerült kielégítenie. Az egész filozófiatörténetnek ebbe tört bele a bicskája, de őt meglátogatta a végső megvilágosodás. Kifejtette, hogy minden eredet forrása az energia, ami kiküszöböli az emberi szellem és a természeti anyag tehetetlen birkózását. Önmaga energia-fogalmában a kétféle természetet - az emberit és nem emberit -  akár a partra vetett halakat visszaeresztette az energia-tengerbe, abba a kifogyhatatlan kozmikus munkavégző képességbe, amely minden későbbi differenciálódás alapja.

Mi más is kéne annak az embernek, akinek porhüvelyén elharapódzik maga az anyag? Nem engedelmeskedik az energiának, a végtelen differenciáltság örökkévaló egyneműségének, hanem az energia ellenlábasaként mohón szaporítja saját tagolatlan egyneműségét. Az élő anyag hajlékony vesszejét egyre rugalmatlanabbá teszi, mígnem eltörik, mint egy élettelen kövület. „Az energetizmus E:m:I (energia, tömeg, információ) valóságmodellje  -  írta öntudatosan  -  kiküszöböli az anyag fogalmát, mint passzív, kiüresedett, értelmét vesztett entitást, hasonlóan egy világon kívüli szellem absztrakciójához, mivel érthetetlen, hogy milyen kölcsönhatás lehet a valós fizikai erők, és e képzelt, fiktív entitások között.”

Azt élte meg, hogy a matéria -  amit a dolgok minősítetlen tartalmának látunk, amely hordozója a végtelen képességnek -,  kilépett alárendelt funkciójából, megszegte a természet összes hatótényezőjével kötött szerződését. Az anyag, amely funkciója szerint nem valamilyen érték, hanem minden érték hordozója, önmagát tolta előtérbe, és becsvágya nem ismer határt. Úgy viselkedik, mint a ló, amelyik magához hasonítja lovasát, vagy az élettelen múlt, amelyik, sóbálvánnyá életteleníti a rajta merengő életet.

Ezzel az anyaggal szemben frontálisan kellett támadnia. Le kellett küzdenie, meg kellett semmisítenie, mint az élet ellen lázadót. Az anyag csak a mi képzelőerőnk szüleménye, olyan, mint a tükörre fölvitt foncsor, amely látóidegünkbe juttatja a fény művét, a tükörképet. Tűrhetetlen, hogy csak a foncsor kezdjen szaporodni leszorítva megteendő útjáról magát a fényt is.

Az élet kiapadhatatlan kútfejébe kapaszkodó barátunk tehát megölte az anyagot, hogy az életben szunnyadó végtelen tevékenységhez a maga vegytisztaságában jusson. Fizikai értelemben az energia a munkavégző képesség fogalma, és eredeti tartalmát még a görög filozófia adta meg, amire elkerülhetetlen egy pillantást vetnünk, ha az energiával mint dimenzióval, mint homogén értéktartománnyal számolunk a kozmikus létezőnek - az egyetemesség fogalmának - bevezetésekor.

Az „energeia” a cselekvő módban fogalmazó görög gondolkodásnak, az egész gondolkodási folyamatot egyesítő kategóriája. Az energeia  munkásság, tevékenység, erő, erély, hatály jelentésű, amit a görög a valóság megnevezésére alkalmazott, arra, ami tényleges, ami az az esemény, amelyik a létezőnek létesítő oka. A valóság az, aminek tartószerkezete a teremtőképesség. A „valóság” nem a fizikai természetből jön létre, hanem az ember nembeli öntudatának műalkotása. Eredeti értelmében tehát az energia nem csupán egy természeti mennyiség, hanem a nekünk rendelt valóságot előállító minőség.

Az anyag fogalma ennek szöges ellentéte. Az anyag halálra ítélése volt barátunknak az örök élet melletti szavazásának közvetett megerősítője. Az „anyagban” ugyan, ez a jelképes tett már nem sok kárt okozott,  mert az anyag sosem élt, fogalma éppen hogy az élettelen feltételnek, a minőség nélküli tartamnak a kategóriája. Az anyagban azt szemléljük, ami nincs, mert a tényleges valóság az, ami szemlélhetetlen, mivel nincs kiterjedése.  Azt csak az időben élhetjük meg, és forrása is az idő tudatából ered, a nem térbeli, hanem eszmei kiterjedésből. Ez az eszmei terjedelem pedig nem más, mint annak a hitnek a birodalma, hogy az anyagot az élethez hozzá hasonítjuk. Az anyag csak analogizálja az életet, régen rossz, ha a másolat leküzdi az eredetit.  Éppen az anyag áthasonítása miatt, energikusságunkat a nekünk megengedett véges időben szemléljük, ezért az élethez nem csupán elvontan, hanem mint teljesitménnyel létrehozott formához jutunk.

Géczy Barátunknak, teljesitménnyel kifejezett életformája, itt vagyunk mindannyian, akik összejöttünk, hogy egymáson csiszolódjunk. Mi vagyunk az ő valódi dinamikája, akik csak határesetekként toljuk tányérunk két szélére a szellemet és annak anyagi hordozóját. A tényleges életfolyamatban a kettő úgy egyesül egymással, mint a lényeg és kifejezhetőségének feltétele. Az anyag szerepe hasonló az életben mint a magánhangzók szerepe a beszédben. A mássalhangzók adják a beszéd hangtestének csontvázát, amelyet a magánhangzók húsával folytonosítunk. Tudjuk, hogy mennyire másképp bánik az idő a hússal és csonttal, de a maradandóság kedvéért próbáljon valaki eleve csak csontváz maradni. A mássalhangzókkal való hangrögzítés is ismert, de a csak mássalhangzókkal való élőbeszéd ismeretlen. Igy állunk valahogy az anyaggal is.

Megértjük, barátom, az anyag iránti ellenszenvedet, amit mi egyelőre még nem tehetünk magunkévá, ha nem akarjuk energiáinkat szélnek ereszteni. De már érleljük mi is az elutasítását, és próbáljuk megérteni, amit te már mi fejünkkel tudsz.

Bokor Levente



IN MEMORIAM FÖLDI TIVADAR

Tisztelt Filozófiai Vitakör!

Megtört szívvel tudatom, hogy FÖLDI TIVADAR fizikus, feltaláló életének 74. évében 2006 március 25.-én elhunyt. A Filozófiai Vitakörben és a MÁFI Kozmikus Anyag Kutató Csoprtjában 1994 és 2000 között kiemelkedő szerepet játszott. Magyarország legaktívabb feltalálója volt, több mint 3000 találmányát jegyezték be. A Filozófiai Vitakörben összesen 8 előadást tartott, 1997-ben dícsértes aktivitásáért megkapta a Zentai Péter Emléklapot.Gyakran vett részt a Vitakör kirándulásain. (Sopron, Bugac, Hármaskút, Tokaj-hegyalja, 1994-1998) A Kozmikus Anyag Kutató Csoport munkáját sziporkázóan érdekes technikai és elméleti ötleteivel segítette. 2000 után minden tudományos és társadalmi nyilvánosságtól visszavonult. Kellemes meglepetés volt, amikor a Kozmikus Anyag Kutató Csoport 2005 február 8.-i "Intersztelláris hatások a Földön" kiskonferenciájára váratlanul betoppant. Régi munkatársai ekkor látták utoljára. Szülőhelyén, Vértesszöllőn temették el szűk családi körben. Emlékét számos fotó és magnófelvétel őrzi. Magasröptű szellemiségét és szerény, kedves, segítőkész természetét a Vitakör emlékezetében örökké őrizni fogjuk!


Detre Csaba



IN MEMORIAM DR. TAVASZY FERENC


Fájó szívvel értesítem a Filozófiai Vitakör tagságát, hogy DR. TAVASZY FERENC, a Filozófiai Vitakör történelmi személyisége, egyesületünk alapító alelnöke, életének 82. évében, 2007 január 14.-én meghalt.

1988-ban csatlakozott a Filozófiai Vitakörhöz. Kedves, varázslatos személyiségével, sziporkázó műveltségével, nagyszerű retorikai képességével, elegáns vitakészségével, a tudományok iránti alázattal és megingathatlan elkötelezettségével körünkben kiemelkedő elismerést és tiszteletet szerzett.

Legemlékezetesebb előadásai az ontológia, a jogfilozófia, ezen belül az alkotmánytan, valamint a történelemtudomány tárgyköréből hangzottak el. 1989 és 1999 között több mint 50 előadást tartott, amelyekhez mindig - tanulmánynak is beillő- írott anyagot adott közre. Szellemiségét írásai mellett a Filozófiai Vitakör Hangtára is őrzi.

1992-ben a Filozófiai Vitakör bírósági bejegyzését ő készítette elő, s a bejegyzett egyesület első alelnöke volt 1992-től 1996-ig. Ezt követoen az egyesület örökös díszelnökévé választotta. 1994-ben az Alapítvány az Interdiszciplináris Kutatásokért létrehozásában meghatározó szerepet játszott, az alapítvány alapító kurátora volt.
Tevékenysége mintaértékűvé válhat mindannyiunk számára!


Detre Csaba

********************************************************************************************


Filozófiai Vitakör, 2007. december 14.
Dudich Endre

Négysávos egyenes út fölfelé
Megemlékezés Prof. Dr. Hámor Gézáról (1934-2007)

"…meg egy üveg vörösbor is jó lenne"

Kecskemétről indult, kálvinista tanárcsaládból. Ott is érettségizett. Életpályája azonban Buda-pesthez fűződött, és ott is ért véget.

A négy párhuzamos sáv:
1.  Országos tudományos kutatóintézet dolgozója
2.  Tudományos kutató geológus
3.  Szakmai közéleti ember
4.  Egyetemi oktató
Mind a négy sávban kiválóan teljesített, és kitérők nélkül, szívósan, folyamatosan haladt előre.

1.    A Magyar Állami Földtan Intézetben segédmunkásként kezdte. Miután  1956 októberében (!) geológus diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, több évfolyamtársával együtt a Magyar Állami Földtani Intézetben kapott állást. Az évek múltával volt segédmunkatárs, tudományos munkatárs, osztályvezető, kutatási főosztályvezető, igazgatóhelyettes Konda József mellett, végül 1979-től 1991-ig igazgató.

    A MÁFI 1980-ban érte el extenzív fejlődésének csúcsát, a legnagyobb dolgozói  összlét-számot. Hámor Géza volt a "nagy" intézet utolsó igazgatója. Közvetlen utóda, a Finn-országból vendégszereplésre hazatért Gaál Gábor alatt kezdődött meg az Intézet leépítése, amely 1994-től mind drámaibbá, sőt tragikussá vált.

2.    A földtörténeti újkor fiatalabb része, a neogén (főként miocén) képződményeinek kutatására

specializálódott. A Kelet-Mecseki neogén vizsgálatáról írt értekezésével lett kandidátus, a     Nógrád-Cserháti területével akadémiai doktor. Ősföldrajzi-fejlődéstörténeti vizsgálódását kiterjesztette az egész Kárpát-medence, majd az egész mediterrán térség neogén képződményeire. Volt a MTA Földtani Bizottságának alelnöke, és az IUGS Mediterrán Neogén Bizottságának elnöke.

   Munkásságát elismerések egész sora kísérte.   A földtani kutatás kiváló dolgozója, Hantken     

Miksa Emlékérem, Koch Antal Emlékérem, MTESZ Díj, Akadémiai Díj, és 1985-ben (megosztott) Állami Díj.

3.    A Magyarhoni Földtani Társulatnak még egyetemistaként lett tagja. 1962-ben választották be az Elnökségbe, mint titkárt. Később volt főtitkár, alelnök, és 1986-1991-ben elnök. Az ő elnökségével zárult le, a krónikások szerint,  a Társulat "első virágkora."

    A Magyarhoni Földtani Társulat mellett tiszteleti tagsággal ismerte el szakmai és nemzetközi tudományszervezői tevékenységét a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia, a Lengyel Földtani Társulat, az Osztrák Földtani Társulat, valamint a Bécsi Tudományos Akadémia is.

4.    A Miskolci Egyetemen volt professzor 1976-tól 1987-ig. Utána pedig a budapesti ELTE a         
    MÁFI-ba kihelyezett Regionális Geológia tanszékének vezetője, majd emeritus professzor.

Két olyan megtiszteltetés van, amire - különböző okok folytán - már nem került sor, pedig - mint ő maga is mondta - "benne volt a pakliban". Hámor Géza nem lett a Központi Földtani Hivatal elnöke, és nem lett a Magyar Tudományos Akadémia tagja.  Viszont a Központi Földtani Hivatal "mint olyan" 1993-ban megszűnt, Hámor Géza pedig a horvát és a lengyel Tudományos Akadémiának lett külföldi tiszteleti tagja.

Méltánytalan lenne, ha nem ejtenénk szót az ötödik sávról, ha úgy tetszik, a leálló-sávról, a családról. Ahová félre lehet húzódni, tankolni, aktívan és passzívan pihenni az érdi telken vagy másutt, mást és másképp csinálni, vagy nagyritkán éppen semmit se csinálni. (Ami, szerinte, a legnehezebb.) Ahol Irénre mindig lehet számítani, és ahol a két gyerek, Tamás és Enikő jelenti a jövőt.

Hámor Géza a magyar geológia azon nagyjai közé tartozik, akik   át tudták adni fiuknak a szakmai stafétabotot. Az Intézet igazgatói közül ilyen volt Böckh János és Lóczy Lajos. Hámor Géza fia, Tamás az új magyar geológusemzedék kiemelkedő tagjainak egyike. Ez a nemzedék már európai kiegészítő képesítéssel és gyakorlattal rendelkezik, és képes megküzdeni az európaizáció és globalizáció várt és váratlan kihívásaival.

Én magam személy szerint ötször "találkoztam" Hámor Gézával.

*1952 szeptemberében évfolyam-, sőt csoporttársak lettünk az ELTE TTK geológus szakán. Hamar egymásra találtunk és hallgatólagosan összetartottunk, mindketten másodrendű, "E" jelzésű káderlappal terhelt értelmiségi származásúak lévén.

*1968 elején Hámor Géza vállalt értem kezességet, hogy a balatonalmádi Bauxitkutató Vállalattól átkerülhessek a MÁFI-ba, vissza Budapestre, hat év nem egészen önkéntes, de rendkívül hasznos távollét után. Nagyvonalúan közölte: "Az nem érdekes, hogy mennyire vagy jó geológus. Nekünk most az a fontos, hogy beszélsz nyelveket." Tiszta sor: az Intézet akkori igazgatója, Fülöp József, az alapítás centenáriumát készült nagyszabású, a Nyugat felé "nyitást" jelentő nemzetközi rendezvénnyel megünnepelni 1969-ban. És úgy is lett - sikerrel.

*1980 végén, már mint a MÁFI igazgatója, visszahívott, ezúttal a MTA Geokémiai Kutató Laboratóriumából, mondván: "Gyere, csináljuk meg most együtt, amit az első körben nem tudtál elérni." És megcsináltuk. Nem viták nélkül, és nem is maradéktalanul, részben kényszerpályán, de végrehajtottuk az Intézet modernizálását. Kettőnk közül mindig ő volt a józanabb, a realista. Gyakran mondogatta, amikor megszaladt a fantáziám és kívánatos, de megvalósíthatatlan fejlesztésekről álmodoztam fennhangon. "Igazad van; tényleg jó lenne. Meg egy üveg vörösbor is jó lenne." És akkor nyomban tudtam, hogy abból bizony nem lesz semmi.

*1986-ban vonakodás nélkül, sőt lelkesen támogatta a párizsi UNESCO központba való pályázásomat. Amikor egy kávé mellett elszívtuk a búcsú-Szimfóniát, mosolyogva adta tudtomra, hogy "menjél csak, egy igazgatóhelyettessel könnyebb dolgom lesz, mint kettővel volt." Vettem a lapot, rábólintottam. Pedig mindketten tudtuk, hogy ez egyáltalán nem így van, és ezt a másik is tudja. Annak ellenére, hogy Hetényi Rudi - aki szintén egyetemi csoporttársunk volt, sőt a csoport vezetője - teljes odaadással igyekezett a segítségére lenni, és sokkal "könnyebb eset" volt, mint én.

*Még Párizsban voltam, amikor a rendszerváltás után, 1991 júliusában, 57 évesen, nyugállományba kellett mennie. Ez persze nehezen - meglehet, egyáltalán nem feldolgozható trauma volt. Évek múlva vált csak világossá, hogy attól menekült meg, hogy neki kelljen végrehajtania a Magyar Állami Földtani Intézet erőszakos és sokunk szerint nagyon túlzott leépítését. - Azok közé tartoztam, akik azt igyekeztek elérni, hogy a Regionális Geológia Tanszék a MÁFI-ban maradhasson, Hámor Géza megtarthassa professzori szobáját, Hetényi Rudi pedig igazgatóhelyettesi tisztét. Ez sikerült is. Miután 1992 szeptemberében visszatértem Magyarországra,. a MÁFI Külkapcsolati Irodájának vezetője lettem. Azon igyekeztem, hogy a reformok hevében lehetőleg ne tegyék tönkre azt, amit mi a 80-as évek első felében nem csekély erőfeszítéssel elértünk. Be kell vallanom, hogy ez az igyekezetem nem kevés megnemértéssel találkozott, sok konfliktust idézett elő, és vajmi csekély eredménnyel járt.

Hámor Géza maga filozófiával csak annyit foglalkozott, kénytelen-kelletlen, amennyit a tudományos minősítéshez szükséges ideológiai vizsgákon megköveteltek. Világosan meg is fogalmazta felfogását: "Éppen elég kutatnivalót adnak az érzékelhető dolgok, semhogy arra vesztegessek időt, amit az emberek azok mögé képzelnek".  Lényegében pozitivista volt.

De meglepően türelmes volt e téren. Jóindulatú elnézéssel kezelte azokat a különcöket, akik nem így gondolkoztak. Sőt, mint igazgatóhelyettes, majd mint igazgató, meg tudta győzni a Párt illetékes, gyanakvó és "adminisztratív lépéseket" sürgető, fegyelmit emlegető-adó elvtársait, hogy "ezek a holdkórosok (utalás a Zentai-féle Mondscheinparty-kra) ártalmatlanok, csak hadd pöfögjenek nyíltan. Ami nincs lefojtva, nem robban." Nem sokat foglalkozott vele, de ha kellett, megvédte a Kört, ahogy négyszemközt hívtuk, a "Vizilófiait" (még kódoltabban: Hippopotamidae).

Odáig fejlődött a dolog, hogy amikor fordulni kezdett a szél, ugyanazon elvtársak már büszkék voltak arra, hogy a Kör - 1973 óta! - szabadon működhetett az Intézetben. Sőt: ezt jó pontként könyvelték el - a maguk számára. Mint egyikük emlékezetes-veretesen megfogalmazta: "pozitív rovásukra írták."

Ezért is köszönettel tartozunk Hámor Gézának, 18 éven át volt hathatós "protektorunknak".. És ezt a köszönetet most már, Vitakörünk 1500-ik összejövetele alkalmával, sajnos nem tudja elhárítani, tréfával elütni., ahogy egyébként szokta.

Tehát: köszönjük, Géza. Szép játék volt. De ennek a játszmának vége. Ne vedd rossznéven: mi azért játszunk tovább.



IN MEMORIAM VAHAN ANHAGHTH ASTVATZATURIAN

2008. május 21-én a libanoni Tyrosban (a mai Tir) elhúnyt negyedfokú unokatestvérem, Vahan Anhaghth Astvatzaturian professzor a nyelvtudományok legendás művelője, az ókor-tudományok világklasszisa.

1932 február 2.-án látta meg a napvilágot az erdélyi Erzsébetvárosban, mint Szongott Dénes, Szongott Miklós történelemtanár fia, Szongott Kristóf a híres szamosújvári örmény történész-tanár dédunokaöccse. 1945-ben a család szüleivel és nénjével Olaszországba menekül, s Velencében, az örmény kultúra nyugati fellegvárában települ le. Diákéveit ott tölti, majd beiratkozik a mechitaristák egyetemére. 1955-ben szerez doktori diplomát örmény nyelv és történelemből. 1957-ben pappá szentelik, s belép a Mechitarista Rendbe. Ekkor veszi fel családja eredeti nevét, Astavatzaturian , amelyet II. József törölt el 1784-ben, s kényszerítette a családra annak német tükörfordítását: Sohn-Gottes. A rend 1958-ban Libanonba küldi, a Tyrosi Örmény Egyetemen örmény nyelvet és indogermán összehasonlító nyelvészetet tanít. 1961-ben közép-ázsiai majd É-afrikai kéziratgyűjtő és régészeti expedíciókban vesz részt, ahonnan 1967-ben tér vissza Tyrosba. Ekkor az egyetem professzorává fogadja. 1968-1970 között megújítja az ősi szervezet, a Société Arménienne de Zarytos történészi kutatásait. Itt mintegy 80 kiváló, többnyire örmény származású történész-régész-nyelvész kutatásait irányítja. 1973-1976 között libanoni kulturális attasé az Iráni Császárságban.

Elképesztő nyelvtudása még ugyancsak polyglott munkatársait is elkápráztatta. Magyar és örmény anyanyelvén kívül az alábbi nyelveket beszélte magas fokon: olasz, veneto-i, francia, spanyol, portugál, katalán, gallego, león-i, román, német, angol, holland, flamand, svéd, dán, izlandi, ír, kimru (welsh), finn, észt, lív, orosz, lengyel, ukrán, cseh, szlovák, szerb, bolgár, albán, új-görög, perzsa, kurd, hindi, grúz, csecsen, török (számos közép-ázsiai rokonnyelveivel),új-héber, arab, kopt.

A kihalt nyelvek közül a pun nyelvnek elsőszámú tudora volt, de nagyon jól ismerte az ó-görög, latin, ó-örmény, ó-perzsa, ó-arab, szír, ó-héber, ó-egyiptomi, szanszkrit nyelveket is. A hun-szkíta nyelvemlékek felderítésében és összegyűjtésében oroszlánrészt vállalt. Foglakozott az etruszk nyelv problematikájával is.

Nem szívesen publikált, nem maradt sok publikációja az utókorra, nem szerette tanulmányait kisebb cikkekben szétszórni, kizárólag összefoglaló, monografikus tanulmányokat jelentetett meg. Hallatlanul szerény, hallgatag ember volt, nem szeretetett „szerepelni.” Művei közül kiemelkedik a Dynamique évolutionnaire des langues –( Zarytos-(Tyros, 1973) c. hatalmas nyelvfilozófiai monográfiája, a Lingua Punica – (Venezia, 1981) nyelvészeti monográfia, valamint a szkitoid nyelvekről írt első átfogó publikáció: Les langues scythoides - (Zarytos-Tyros, 1985).

1993-ban az Örmény Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta és a Jereváni Egyetem díszdoktorává avatta. 1992-ben járt utoljára Magyarországon, ekkor részt vett a Filozófiai Vitakör „Ember és Fejlődés” konferenciáján.

Az egyetemes emberi tudomány egy hallatlanul érdekes és színes egyéniségétől vesz most búcsút.

Detre Csaba



Elhúnyt Síklaky István


Életének 79. évében - 2005. július 4-én - távozott közülünk Síklaky István közgazdász, ismert gondolkodó és közéleti személyiség, a magyar alkotó értelmiség kiemelkedő alakja.

Síklaky István teljesítményekben gazdag élete során számos műszaki, gazdasági és társadalomtudományi tárgyú munkát írt. Ő szerkesztette az 1982-ben megjelent "Koncepció és kritika" című kötetet. 1985-ben látott napvilágot Liska Tibor szellemi társaként a "Belső vállalkozás" c. szakmunkája, és a következő évben a rendszerváltást előkészítő "Konstrukciók egy világnézetről". 1994-ben tette közzé az "Ajánlás a túléléshez - Egy ökoszociális piacgazdaság felé" című kötetét.

Írásai közül kiemelkedik "A fennmaradás társadalmi programja", amely 2000-ben jelent meg, s amelyben a legkorszerűbb ismeretek birtokában a jelenlegi pénz által diktált rendszer kritikáját végzi el, s tudományosan megalapozott alternatívát kínál a kamatok által torzított kapitalizmus lecserélésére.

Síklaky István főművének azonban a "Létbiztonság és harmónia" című könyve, és az ez évben megjelent "Jóléti gazdaság a Szent Korona országában" című dolgozat tekinthető. A tudományos igénnyel elkészült munkák hatalmas szintézisek. Bármilyen meglepő, a szigorú és racionális közgazdász Síklaky, amikor a fennálló pénzügyi rend fenntarthatatlanságát bizonyítja, és a gyakorlatban alkalmazható megoldást vázol, mindezt összeegyezteti a Szent Koronában megtestesülő emberi alapjogokkal és társadalomszervező erővel, a misztériummal és méltósággal - épp akkor, mikor e legfőbb rendezést kereső Európai Unió alkotmányozási kísérlete sikertelen.

Síklaky István rendkívül aktív közéleti tevékenysége és tudományos munkássága mellett gondos családapaként nevelte három iskoláskorú gyermekét is. Alapítója és vezetője volt az Összefogás a Fennmaradásért Mozgalomnak. Mi - barátai, tisztelői és közeli munkatársai - tudjuk, hogy ő azok közé tartozik, akik távozásuk után is tovább nőnek, mert munkásságukat az élet és a történelem igazolja.

2005. július 20-án, szerdán 13 órakor az Új Köztemetőben Síklaky István végakarata szerint szétszórják hamvait.

Dr. Drábik János



Elhúnyt Vekerdi László


Tisztelt Filozófiai Vitakör!

Itt adom a Kör-be a Magyar Írószövetség gyászhírét Vekerdi László haláláról. "Öregjeink" még emlékezhetnek rá, hogy a jeles író Körünk három nagy konferenciáján (1984: Haeckel, 1988: A Fejlődés Fogalma, 1990: Fejlődés és Okság) is résztvett. Külön előadást nem tartott, de rendkívül érdekes korreferátumai emlékezetesek.
Requiescat in pace!

Detre Csaba



A Magyar Írószövetség

mély fájdalommal tudatja, hogy 2009. december 27-én, 86. életévében elhúnyt Vekerdi László, József Attila és Széchenyi-díjas író, a Magyar Örökség-díj tulajdonosa.

Vekerdi László polihisztor alkatú tudós, orvos, művelődéstörténész, tudománytörténész, könyvtáros, Németh László és Fülep Lajos életművének neves kutatója volt, valamint Galilei életművének egyik legalaposabb ismerője, az MTA Matematikai Kutatóintézete és az MTA Könyvtára korábbi tudományos főmunkatársa, a debreceni orvosegyetem és az ELTE tanára. Az eltávozott tudós nevéhez nagyszámú orvosi, orvostörténeti, matematikatörténeti, fizikatörténeti, csillagászat-történeti, biológiatörténeti, tudományfilozófiai, irodalomtörténeti, művelődéstörténeti, nyelvtörténeti, intézménytörténeti publikáció és számos könyvfordítás, lektorálás kötődik.

Emlékezetesek televíziós és rádiós előadásai, beszélgetései, valamint a különböző kongresszusokon, tudományos rendezvényeken, évfordulós megemlékezéseken tartott beszédei. Halála előtt két héttel jelent meg a 18. századi magyarországi és erdélyi pestisjárványokról szóló munkája, néhány hónappal korábban pedig Fülep Lajosról szóló kötete.


FŐOLDAL  
AKTUÁLIS PROGRAMOK 2010-ben
A VITAKÖR TÖRTÉNETE   FACSIMILE TÁR   HANGZÓANYAG ARCHÍVUM  
KÉPEK A FILOZÓFIAI VITAKÖR TÖRTÉNETÉBŐL  
FILOZÓFUSOK-TUDÓSOK-FELTALÁLÓK-PIONÍROK  
ELŐADÁSOK   KONFERENCIÁK   X=Y TÉMÁK   HOZZÁSZÓLÁSOK-GONDOLATOK  
TERVEK   ALAPÍTVÁNY & PARTNEREK   KITÜNTETÉSEK  
TAGJAINK NÉVSORA   TAGJAINK-ELŐADÓINK ARCKÉPEI   KAPCSOLAT-FELVÉTEL